– Szerinted kezdhetek aggódni? – kérdezte Gabi Szanditól, miután becsörtetett barátnője lakásába, és törökülésben lekuporodott a válla fölé az ágyra.
– Már miért kellene aggódnod? – reagált Szandi szórakozottan a kérdésre. A szőnyegen ülve, hátát a fekvőhelynek támasztva éppen a Lájkot olvasta elmélyülten, ezért nem nagyon figyelt látogatója nyafogására.
– Te mit tennél, ha kapnál egy névtelen levelet? – folytatta ingerülten a sportos, fekete hajú lány, aki ezúttal is joggingruhát és baseballsapkát viselt, mint mindig, ha futni indult. – Egy névtelen fenyegető levelet – ismételte meg az iménti megjegyzését, figyelmeztetőleg megnyomva a középső szót.

– Butaság! Ki akarna téged bántani? – bosszankodott Szandi, és közben lapozott, mert a nyári bizsukról szóló cikk nem igazán kötötte le. Vasárnap délutánonként, a másnapi suli előtt szeretett belemerülni a magazinba, de a váratlanul felbukkanó osztálytársa most megzavarta ezt a szórakozását, ami őszintén szólva kicsit idegesítette.
– Nem tudom – felelte Gabi elsötétülő tekintettel, és egy megviselt cetlit dobott barátnője ölébe. – Te talán többet ki tudsz olvasni belőle.
Szandi nagy sóhajtással tette le a magazint, mert rájött, hogy addig nem hagynak neki békét, amíg legalább egy pillantást nem vet az aggodalom tárgyára.
– Lássuk azt a levelet – mondta, s a kezébe vette a gyűrött papírt. Megforgatta, az ablak felé tartotta, néha óvatosan végighúzta rajta a mutatóujját, aztán kissé riadtan nézett Gabira. Úgy tűnt, a lány aggodalma tényleg jogos volt. – Hol találtad?
– Ott volt ma reggel az ágyamon.
– Az ágyadon? – csodálkozott Szandi. – Hozzátok csak úgy ki-be járkálhat akárki?
– Dehogyis! – kérte ki magának Gabi a gyanúsítgatást. – Tudod, hogy az ablakom az utcára néz, és ilyenkor, amikor már jó az idő, folyton tárva-nyitva van.
– És azt mondod, ma reggel találtad? – kérdezte tűnődve Szandi. Aztán újra ide-oda forgatta a gyűrött cetlit, és megpróbálta kisilabizálni a keszekusza betűket. Határozottan riasztónak találta, amit rajta olvasott.

JO
U
VI
L
DI
E

A papír jobb széle hiányzott, leszakadt, de a maradékon jól kivehető volt a hanyag angolsággal írt figyelmeztetés: Jou vil die – You will die. Meg fogsz halni. Alatta ráadásként egy sötétvörös folt éktelenkedett, mintha a levélíró ezzel kívánta volna alátámasztani a fenyegetését.
– Szerinted is vér? – szólt riadtan Gabi.
– Nem is tudom… – mondta Szandi, miközben óvatosan megszagolgatta a pacát. – Történt valami szokatlan ma reggel? – kérdezte ezután nyugalmat erőltetve magára, nehogy még jobban megijessze a barátnőjét.
– Szokatlan? – csóválta meg a fejét Gabi. – Nem, igazából nem… Kicsit korábban keltem a szokásosnál, mert anyu valamiért kiakadt a kutyára, és a kiabálásra felriadtam. De ilyen elő szokott fordulni, Cézár néha rettentően viselkedik.
– Most például mit csinált? – faggatózott Szandi, aki tudta, hogy minden apróságnak nagy jelentősége lehet.
– Fogalmam sincs – vonta meg a vállát a barátnője. – Amikor kiértem, anyu már elviharzott a boltba, a kutya meg körbe-körbe szaladgált a lakásban. Ki is engedtem, hogy ne odabent tomboljon.
– Szóltál a szüleidnek a levélről?
– Mit gondolsz?! – háborodott fel Gabi. – Nem akarom rájuk hozni frászt…
– Jó, akkor menjünk el a tetthelyre – tápászkodott fel Szandi a földről.
– Hová? – értetlenkedett a barátnője.
– Hozzátok – fintorgott a másik lány, aki igyekezett ugyan nem mutatni, de rendkívül izgatottá vált a történtektől. Szandi imádta a rejtélyeket és a kalandokat, egyáltalán nem félt a veszélytől, ráadásul ösztönösen is jó nyomozónak bizonyult. Egyszer például Párizsban… De erről inkább majd máskor.

Gabiék házában látszólag a szokott mederben folyt az élet. Az anyukája a vasárnapi ebéd maradékát próbálta eltüntetni a konyhában, az apukája újságot olvasott, Cézár, a kiskutya pedig egy hatalmas csonttal birkózott a sarokban. Szandi illedelmesen köszönt a családnak, majd egyenesen Gabi szobája felé vette az irányt. Odabent aztán mindent alaposan megvizsgált, a nyitott ablakon át a még mindig vetetlennek tűnő ágyig. A fekhely alá is bemászott, ahonnan pár perc múlva egy termetes pormacskával került elő:
– Takarítasz te egyáltalán? – csóválta meg a fejét.
– Igyekszem – vonta meg a vállát Gabi, aki már egy muffint falatozott az asztal tetején ülve. – Kérsz belőle? – nyújtotta a tányért barátnője felé. – Csak vigyázz vele, mert az előbb ráharaptam egy dióhéjra. Valahogy benne maradt…
Szandi nem törődött a kínálással, mert úgy érezte, végre használható nyomokra bukkant, és lassan kezdett számára összeállni a kép. A következtetéseitől pedig nem lett igazán boldog. Sőt nagyon is bosszús lett, főleg a barátnőjére. Újra elővette a fenyegető levelet, megszagolta, és csak ennyit mondott:
– Sejtettem!
– Mit sejtettél? – csicsergett Gabi, aki már egyáltalán nem tűnt idegesnek. Vagy ha az is volt, jól leplezte, mert nekikezdett egy második muffinnak is.
Szandi nem válaszolt, ehelyett levetődött a földre, és ismét bekúszott az ágy alá. Amikor újra előkerült, megint volt a kezében valami. No, meg néhány újabb pormacska a pólóján.
– Pedig takarítok – bizonygatta Gabi teli szájjal az asztal tetejéről. – Mit találtál?
– Figyelj csak, Gabka! – szólt mérgesen Szandi a barátnőjére. Mindig Gabkának hívta, ha valamiért haragudott rá. – Neked tényleg elmentek otthonról, amiért ilyen marhaságokkal teszed tönkre a vasárnapomat!
– Milyen marhaságokkal? – sértődött meg a copfos lány, aki előtt a barátnője mérgesen lobogtatta a fenyegető levelet. – Te is megijedtél tőle, nem?
– Megijedtem, mert nem gondolkodtam – mondta bosszúsan Szandi. – De most már tudom, mit kell tennem. Beszélnem kell anyukáddal.
– Ne tedd! – szólt ijedten Gabi. – Halálra fog rémülni…
Ám ekkor már késő volt.
– Edit néni! Edit nééniii! – kiabálta Szandi, s pár másodperc múlva egy kedves fej bukkant fel az ajtóban.
– Mi az, lányok, éhesek vagytok? – kérdezte Gabi anyukája.
– Mi volt ma az ebéd? – érdeklődött némileg udvariatlanul Szandi, akinek ezúttal jó oka volt a faragatlanságra.
– Húsleves, fasírt virslisalátával és muffin – közölte kissé meghökkenve Edit néni. – Diós-epres muffin, mert az Gabi kedvence.
– És volt itthon minden hozzávaló?
– Dehogy, csak a leveshez… – folytatta a csodálkozást Edit néni, aki tényleg nem tudta mire vélni a dolgot. – El is kellett mennem gyorsan a boltba. De az az átkozott kutya megrágcsálta a bevásárlólistámat, és még a szószt is kiborította. Most az a szerencséje, hogy csendben van a sarokban…
– Köszönöm! – mondta diadalmasan Szandi, s miután Gabi anyukája távozott, egy gyors pördüléssel a barátnője felé fordult. – Gabka, te annyira buggyant vagy!
– Miért? – sértődött meg rövid időn belül immár másodszor a copfos lány.
– A fenyegető leveled! – nevetett Szandi, aki mintha varázsló lenne, már két papírfecnit is tartott a kezében. – Megtaláltam a másik felét az ágy alatt.
– A másik felét? – szólt elhűlve Gabi.
– Neked nagyon élénk a fantáziád, Gabka! – mosolygott tovább Szandi. – Ez nem fenyegető levél, hanem az anyukád listája. Amit a boltba akart vinni, de Cézár széttépte. Nézd csak!
Szandi összeillesztette az eredeti papírdarabot az ágy alatt talált párjával, és a barátnője orra elé dugta:
– Olvasd!
– JOghurt
Uborka
VIrsli
Liszt
DIó
Eper… – betűzte ki a szavakat Gabi.
– Ja, you will die… Meg fogsz halni, hát persze… – gúnyolódott rajta Szandi.
– Jól van, tévedtem, mással is előfordulhat – pironkodott a barátnője. – Na, és a vérfolt? – csillant fel számára egy apró reménysugár.
– Az a szósz, amit a kutya ráborított. Rögtön éreztem, hogy paradicsomszaga van – közölte magabiztosan Szandi. – Most pedig hazamegyek, ha nem bánod. Éppen félbehagytam egy cikket a körömdíszítésről, pedig volt benne pár jó ötlet.
Gabi még mindig szótlanul állt, és Szandi ismerte annyira, hogy tudja, ennek a hallgatásnak már nem az előbbi fölényes megjegyzése a kiváltója.
– Van még valami? No, bökd már ki!
– Hát… – húzta el a száját a barátnője –, lehet, hogy az én fantáziám élénk, de ami Lilivel történt pénteken a suliban…
– Lilivel, pénteken? – nézett rá meghökkenve Szandi. Mielőtt azonban Gabi válaszolhatott volna neki, az ujját felemelve csendre intette, majd sóhajtva az órájára nézett, és beletörődve csak ennyit mondott: – Jó, menjünk el hozzá. De ha ott is csak az időmet fecsérlem, hát nem állok jót magamért! Az tuti, hogy mindenki számíthat legalább egy névtelen fenyegető levélre. És esküszöm, hogy még szósz is lesz rajta! – buggyant ki Szandiból a nevetés, ami aztán gyorsan átragadt Gabira is, és újra szent volt közöttük a béke.