– Psszt! Szasza!
A halk pisszegés egy ajtó mögül érkezett a suli folyosóján, s Szandi kíváncsian indult felkutatni, ki lehet az a titokzatos idegen, aki így próbál vele kapcsolatot teremteni.
– Lili?! – csodálkozott rá aztán a barátnőjére, mert rendkívül furcsának, sőt merőben szokatlannak találta a lemezszekrény fedezékében bujkáló lány viselkedését. – Megbuggyantál? Talán beteg vagy? – aggodalmaskodott.
– Remélem, egyik sem. De… az is lehet, hogy mindkettő – válaszolt zavartan Lili. – Igazából már magam sem tudom…

—
– Rendben, akkor mondd el, hogy mi a bajod! – folytatta megértően Szandi, mert rég megtanulta, hogy a barátaival kapcsolatban semmit sem szabad félvállról vennie.
– Jó, de nem itt – egyezett bele a Kleopátra-frizurás lány, s óvatosan kikukkantott az ajtó mögül. Szandi csak most látta rajta, hogy az arca falfehér. – Menjünk le az alagsorba!
– Az alagsorba? De hát… – kezdett tiltakozni, ám aztán meggondolta magát, mert értelmetlennek tartotta a vitát. Pedig rettenetesen utálta az alagsort, ami büdös volt és barátságtalan a neonlámpák kemény fényétől. Néha azonban muszáj volt lecaplatnia oda, hiszen lent is voltak osztálytermek.
Az alagsor most a szokottnál is ridegebbnek és fenyegetőbbnek tűnt. Szandi kényelmetlenül érezte magát, kísérője pedig nem sietett eloszlatni a félelmét. Sőt…
– Sötét dolgok folynak idelenn – mondta komor arccal Lili, és valószínűtlenül vékony ujjával a C12-es terem ajtaja felé mutatott.
– Sötét dolgok? Khmm – reszelte meg a torkát idegesen Szandi.
– Okkult szeánsz, szellemidézés, de az is lehet, hogy ördögűzés – folytatta a misztikumok iránt vonzódó barátnője, miközben a hangja suttogóra váltott.
– Meg vagy húzatva, Lili? – meredt rá ijedten Szandi. – Honnan szeded ezt?
– Tegnap utolsóként hagytam ott a bioszszakkört, és amikor kiléptem az ajtón, megláttam azt a csuklyás alakot – idézte fel az előző este történéseit a barna hajú lány.
– Csuklyás alakot? – borzongott bele Szandi.
– Pont ide jött, a C12-es terembe.
– És te utánamentél?
– Mit gondolsz?! – háborodott fel Lili. – Csak a kulcslyukon leskelődtem.
– Mit láttál? – kérdezte fahangon Szandi. Kezdett nagyon nem tetszeni neki a dolog.
– Odabent gyertyák égtek – suttogta a barátnője, s már alig lehetett érteni, mit mond.
– Gyertyák…
– Igen – bólogatott Lili. – Aztán előkerült két nagy tölcsér, amibe a csuklyás port szórt bele. Valami folyadékot is ráöntött, mire eszeveszett sziszegés hallatszott. Lefogadom, hogy kígyókat varázsolt elő – mondta falfehér arccal a lány.
– Kígyókat? – csóválta meg a fejét Szandi. Egyelőre el nem tudta képzelni, mi történhetett idelenn. Lilinek élénk volt ugyan a fantáziája, de ilyen rémisztő dolgokat még ő sem szokott kitalálni. És a történetnek koránt sem volt vége.
– A csuklyás közben egy varázsigét mormolt – folytatta a szemtanú. – Mágikum ligolén adonát! Mágikum ligolén adonát! – még most is rosszul vagyok tőle.
– És aztán? – kérdezte Szandi, akinek kezdett inába szállni a bátorsága.
– Aztán? – vonta meg a vállát a barátnője. – Semmi. A csuklyás felemelte a tölcséreket, a gyertyák pedig hirtelen kialudtak, és minden sötétségbe borult. Én pedig iszkoltam felfelé, ahogy a lábam bírta.
Amikor a lány idáig jutott a mesélésben, hirtelen megmozdult a C12-es terem kilincse. Szandi felsikkantott, majd úgy rohant a lépcső felé, mintha puskából lőtték volna ki. Lili a nyomában szaladt, s csak akkor mertek megpihenni, amikor már fönt jártak a világos aulában. Szerencsére jó pár tanuló lézengett még ott.
– Te aztán jól rám hoztad a frászt! – mondta lihegve Szandi, és nekidőlt a hideg falnak.
– Ugye, milyen rejtélyes? – kérdezte lelkesen Lili, aki inkább tűnt büszkének, mint rémültnek a felfedezése miatt.
– Azt hiszem, ez életem egyik legkülönlegesebb esete. Ha nem hinnék a babonákban, akkor… Micsoda?… Állj csak félre egy kicsit! – váltott hirtelen hangnemet Szandi, aki egy pillanat alatt összeszedte magát, s meredten bámult az előttük lévő faliújságra. Aztán a homlokára csapott, és ismét futásnak eredt. Éppen arrafelé tartott, ahonnan jöttek.
– Mi az? Mi történt? Hová szaladsz? – kiáltott utána aggodalmaskodva Lili.
– Visszamegyek a C12-es terembe! – szólt hátra Szandi, és egy másodpercre sem volt hajlandó lassítani.
– Te jó ég! – sóhajtott fel a Kleopátra-frizurás lány, ahhoz azonban nem volt mersze, hogy a barátnője után eredjen.
Hosszú percek teltek el teljes bizonytalanságban, ám Szandi nemsokára diadalittas arccal bukkant fel újra a lépcső tetején. Szemmel láthatóan megkönnyebbültnek tűnt, pedig Lili már igazán kezdett nyugtalankodni.
– Miért hagytál itt? Már azt hittem, valami bajod esett – szólt szemrehányóan az osztálytársára.
– Lili, te aztán jól ráijesztettél mindkettőnkre – nevetett Szandi. – Ott is rémeket látsz, ahol nem kéne.
– Miről beszélsz? Hol jártál?
– Mondtam már, nem? Lent, a C12-es teremben.
– Megőrültél?! – sopánkodott Lili. – Egyedül? Mit kerestél ott?
– Ott van a válasz, éppen az orrod előtt – mosolygott tovább Szandi, és rámutatott a faliújságra. – Máris lelepleztem a rejtélyes idegenedet.
– Leleplezted? Hogyan?
– Olvasd csak el azt a hirdetményt! – tuszkolta Lilit a hirdetőtábla felé a barátnője. – Ebből minden teljesen világossá válik.

Figyelem! Figyelem!
VARÁZSLATOS KÉMIA
A szakköröseim számára a holnapi napon izgalmas kísérleteket mutatok be. A külsős érdeklődőket is szeretettel várom!
Némi ízelítő:
Folyadékból és porból gáz – avagy hogyan állítsunk elő szén-dioxiodot?…

Lili eddig jutott az olvasásban, amikor Szandi újból rászólt.
– Na, érted már?
– Egy szót sem – rázta meg a fejét csalódottan a barátnője. – Hol van itt a rejtély megoldása?
– Ó, nem lehetsz ennyire nehézfejű! – bosszankodott Szandi. – A különös idegen nem más volt, mint Pallós tanár úr. Ő készült fel a C12-es teremben a holnapi kémiaszakkörre.
– No, de a csuklya… – értetlenkedett Lili.
– Az csak a védőöltözete volt, nehogy valami baleset érje kísérletezés közben – adott hihető magyarázatot a barátnője.
– És a gyertyák?
– Azokat oltotta el a keletkező szén-dioxiddal. Tudod, ez a gáz nem táplálja az égést, ezért szívesen használják tűzoltókészülékekben is.
– A porra, a folyadékra, meg a tölcsérekre is van ötleted? – próbálta sarokba szorítani Lili.
– Persze – bólintott a barátnője. – A tölcsér valószínűleg kémcső lehetett, a por egyszerű szódabikarbóna, a folyadék pedig ecet. Még éreztük is lenn a szagukat.
– Na és? – értetlenkedett még mindig Lili.
– Mindenki tudja, hogy ha egy kevés szódabikarbónára ecetet öntünk, szén-dioxid keletkezik. Azzal pedig el lehet oltani a tüzet – okította a barátnőjét Szandi. – És ez a magyarázat a sziszegő hangra is. Még hogy kígyók… Nevetségessé tettük magunkat.
– Lefogadom, hogy a varázsigékre nem tudsz magyarázatot adni! – szólt diadalmasan Lili. – Tisztán hallottam minden szavát. Mágikum ligolén adonát! Még most is beleborzongok…
– Mágikum ligolén adonát? – kérdezett vissza Szandi mosolyogva. – Talán inkább nátrium-hidrogénkarbonát. Ez a szódabikarbóna tudományos neve.
Lili erre már végképp nem tudott mit mondani. Elpirult, és szégyenében lehajtotta a fejét.
– Ne haragudj, buta voltam – szólt aztán csendesen. – De ugye nem mondod el a többieknek? Megígéred, hogy köztünk marad?
– Becsszó! – bólogatott Szandi. – Ha te sem kotyogod el senkinek, mennyire begyulladtunk odalent.
– Mérget vehetsz rá! – emelte fel két ujját a barátnője.
– Mérget? Inkább hagyjuk a főzeteidet, jó? – viccelődött Szandi. – Nekem elég, ha még egyszer megesküszöl rá.
– Na, és a holnapi bemutató? Ezek után elmenjünk rá? – kacsintott a faliújság felé Lili.
– Isten ments! Ennyi varázslat nekem bőven elég volt – tiltakozott Szandi, majd mókásan elfintorodott, s a két lány végül huncutul összenevetett. – Inkább nézzük meg, mit kotyvasztottak nekünk a menzán.